An ode to Coffee – Vietnam

An ode to Coffee – Vietnam

Oh boy! I love coffee! Its smell, its flavour and its beautiful dark colour. I love everything about it but I decided to give it a break. I realised that I’m an addict but I feel I still have time to do something about it. I’m not the kind of person who can’t start a day without coffee (on the other hand it grosses me out when I’m so dehydrated after not drinking for about 8 hours) and I don’t think it has a significant effect on my energy level. My body doesn’t need it. But my soul…. that’s a different question. Coffee means taking an active break from something. I drink it when I’m busy and want to recharge (or when I pretend to be busy and want to convince myself that after a cup I’ll be much more effective). Tea is for when I want to relax. Full stop. And while my body is completely fine without this dark liquid my mind often wanders to dangerous terrain. So to keep it busy I decided to write about what she likes. Coffee.

I must say, I’m very lucky for a coffee addict as I had the chance to live in two countries that are famous for their coffee and while Italy beats Vietnam (at least in my opinion)there are some gems among Vietnamese coffees. The thought of the coconut-ice coffee that you can buy in Hanoi brought back some memories so I decided to do a miniseries (with two parts) and dedicate this first one to Vietnam. So here are my favourite and not so favourite beverages from Hanoi.

  1. Iced coffee condensed milk

This was the first drink I got after landing in Hanoi. Or to be exact, after I was brave enough to cross the road to get to the cafe. I was jet lagged and exhausted and this strong, sugary drink was a lifesaver. It is a bit too sweet to my taste so once I was experienced enough I always told the “barrista” to add less condensed milk. It is the perfect choice for those who are not a huge fan of coffee but want to get familiar with Vietnamese beverages, as it has a rather chocolaty flavour.

IMG_20160314_161329

  1. Iced black coffee

It is the same as the first one but without the condensed milk. I find Vietnamese coffee a bit too muddy and thick but with ice it is quite refreshing and not so much dehydrating. It’s perfect for hot days but make sure that you tell the “barrista” not to add sugar, unless you want it sweet. Vietnamese people tend to add sugar into almost everything so watch out if you don’t like your coffee sweet.

  1. Egg coffee

This sweet drink with beaten egg whites on top is unique to Hanoi and popular in the winter. Legend says it that it was invented when there was a milk shortage but the Vietnamese didn’t want to drink their coffee black. It is definitely worth a try but it’s a bit too sweet in my opinion.

  1. Yoghurt coffee

Mmmm… deliciousness! The sourness of the yoghurt and the bitterness of the coffee creates an interesting combination that is quite refreshing. It always comes with ice and they use sweetened yoghurt so it’s not too bitter.

  1. Coconut coffee

This comes in many forms but my favourite is definitely the coconut coffee smoothie from Cong Ca phe. I don’t it needs explanation. The picture says it all.

20160218_131422

  1. Avocado coffee smoothie

I know… Avocado? Trust me, it’s amazing. They blend ice and avocado together then add some kind of sugary syrup and coffee and mix it together. The sugary syrup doesn’t make it the healthiest option but the taste makes you forget about it.

  1. Hot Vietnamese coffee

It is something that I wouldn’t recommend as it is too muddy to my taste but try it and decide it for yourself. It gives the base to other coffee drinks and is made with a metal cup that has tiny holes on its bottom. They stuff the cup with grind coffee, pour water on it and wait for it to drip down into the cup under the metal one.

Coffee in Vietnam is rather cheap (it’s between 15.000-25.000 VND) so you don’t need to break the bank to try these specialities. Cong Caphe is a chain in Hanoi that is worth visiting but stopping by at small, family-run coffee shops can hold surprises for you as well. Be curious, experiment with Vietnamese coffee and tell me what you liked the most.

Advertisements

A csúf valóság – avagy a féreghajtó története (Szösszenetek Vietnamból)

A csúf valóság – avagy a féreghajtó története (Szösszenetek Vietnamból)

Visszatértem Kambodzsából! És úgy tűnik, nem egyedül. Vagyis remélem, hogy a gyomorfájásomnak, ami Koh Rongon kezdődött,nincs köze semmiféle élő organizmushoz, de azért biztos, ami biztos, féregtelenítettem magam. Amúgy is többen javasolták, hogy érdemes ezt a kúrát félévente elvégezni, főleg ha olyan helyen élsz, mint Vietnam.Úgyhogy fogtam magam, és befektettem egy tablettába.

Miután eltérő tapasztalatokról számoltak be, úgy döntöttem, nem kockáztatom meg, hogy munka közben legyen hasmenésem, így este, munka után vettem be a gyógyszert. Már félálomban szenderegtem, mikor is észleltem, hogy rosszul vagyok. Kb olyan érzés volt, mint amikor zsírosat eszem, és hányingerem van. Próbáltam elnyomni az érzést, de az egyre intenzívebb lett, ezért úgy döntöttem, hogy meglátogatom a wc-t.

Azonban rémisztő módon nem alul, hanem fölül próbált meg távozni ami bennem volt. Úgy döntöttem, ha beledöglök se hagyom, hogy férgek jöjjenek ki a számon (már ha vannak), úgyhogy valahogy visszafojtottam az ingert, de többször ájulás közeli állapotba kerültem.

Akármi is volt a gyomromban, végül úgy döntött, hogy irányt változtat és más úton távozik. Körülbelül egy-másfél óra szenvedés után, mialatt többször majdnem elájultam, végre föllélegezhettem.

Aki ismer, tudja, hogy rettegek a férgek minden fajtájától, úgyhogy mentálisan is megterhelő élmény volt, de valahogy sikerült kikapcsolnom az agyam és megerősödve kerültem ki a csatából. A gyomrom még mindig fura, de remélem, csak a gyógyszer utóhatása.

Jelenleg elég kaotikusak a körülményeim, de készítettem jegyzeteket, úgyhogy hamarosan jön egy vidámabb beszámoló Kambodzsáról.

Rendőrség testközelből (vietnami szösszenet)

Rendőrség testközelből (vietnami szösszenet)

Ha Vietnamban motorra ül az ember, számíthat rá, hogy előbb-utóbb dolga lesz a rendőrséggel. Mivel a hanoibeliek kevésbé beszélnek angolul, itt gyakran hagyják futni a külföldit. A Ho Chi Minh városi rendőröknek azonban a turisták folyamatos mellékjövedelmet biztosítanak. A következő szösszenetből megtudhatjátok, hogy úsztam meg a rendőrséggel való találkozást.

Ma, életemben másodszor félreállított a rendőrség. És életemben először meg is büntettek. És szintén életemben először (és a helyi viszonyokat ismerve lehet, hogy nem is utoljára) megvesztegettem egy rendőrt.

Hogy őszinte legyek, teljesen jogos volt a büntetés, ugyanis forgalommal szemben áthajtottam a piroson. Itt ez nem számít extrémnek, sőt, mondhatni normális, de hülye fejjel nem gondoltam végig, hogy azon a sarkon mindig vannak rendőrök. És mivel nem mentem elég gyorsan, a rendőrnek volt ideje elém ugrani, úgyhogy kénytelen voltam megállni. Egyébként valószínűleg (némi lelkiismeret furdalással) elhajtottam volna, ahogy itt sok esetben szokás.   Így azonban kénytelen voltam megállni.

Ahogy arra kiképeztek, gyorsan kikaptam a kulcsot a motoromból (mielőtt a rendőr meg tudná szerezni), közben a rendőr magyarázott vietnamiul, hogy szálljak le, és menjek oda az út szélén lévő rendőrbódéhoz, ahol egy feltehetőleg rangosabb, mindenesetre idősebb rendőr lerajzolta az útvonalamat és elmagyarázta, hogy ahol jöttem az az út rossz oldala, úgyhogy fizessek 400 ezer dongot. Szerencsére volt nálam kisebb pénz, úgyhogy előkaptam 200 ezret és átadtam a rendőrnek. Erre ő lázasan elkezdte mutogatni a papíron, hogy 400 ezer én meg ráztam a fejem és mutattam neki, a bankkártyám, hogy nincs nálam több pénz. A rendőr már nyúlt volna érte (azért meglepődtem volna, ha előkap egy kártyaleolvasót), de én gyorsan elkaptam és ráztam a fejem. Közben igyekeztem végig magyarul beszélni, nehogy azt gondolja, hogy esetleg angolul tárgyalásba bocsátkozhat velem (na nem mintha annyira elterjedt lenne az angol nyelvtudás Hanoiban).

Végül is feladta a próbálkozást, és intett, hogy menjek. Utólag azért még gyorsan megkérdezte, hogy milyen országból jöttem. Igaz, hogy végig próbáltam játszani az értetlent, de annyira megörültem, hogy egyrészt ennyivel megúsztam, másrészt hogy értettem a kérdést, hogy válaszoltam. Szerencsére nem hívott vissza, hogy tovább tesztelje a vietnami nyelvtudásom, úgyhogy gyorsan elhajtottam.

Tanulság: Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy áthajtsak-e a piroson (még ha mindenki más ezt is teszi) és azt hiszem, egy darabig megpróbálom elkerülni azt a kereszteződést.

Ha Long Öböl

Ha Long Öböl

Újabb szösszenet Vietnamból. Lassan két éve, hogy egy barátom meglátogatott, és bár elég elfoglalt voltam, azért sikerült sikerült bepréselni egy kirándulást Ha Long öbölbe. Az út nem volt zökkenőmentes…

Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem fizetünk egy vagyont semmilyen utazási irodának, hanem magunk szervezzük meg az utat. Ki is néztem, hogy megy egy helyi járat, miden 15 percben (mondjuk ez a 15 perc gyanús volt). Reggel korán fölkeltünk, fogtunk egy taxit, és megmondtuk, hogy melyik busz-pályaudvarra szeretnénk menni. Persze a taxisnak lövése sem volt, de helyi szokás szerint elindult (addig is pörög a taxióra), hogy elvigyen minket “valahová”. Zavaros tekintetét látva pillanatok alatt felmértük a helyzetet, és gyors magyarázkodásba kezdtünk. A sofőr nagyjából belőtte az irányt, majd megindultunk a bizonytalanba. Mikor már a megfelelő utcán voltunk, világossá vált, hogy a taxis nincs tisztában a busz-pályaudvar fogalmával, ugyanis megpróbált minket kirakni egy random buszmegállóban. Ekkor gyors telefonálás következett, majd egy diszpécserrel folytatott beszélgetés után kiderült, hogy az a busz-pályaudvar, ahova menni szeretnénk, nem létezik többé, de ha Ha Long öbölbe akarunk menni, a sofőr tudja, honnan indul a busz.

Ezután a kisebb baklövés után sikerült is megérkezni a helyes pályaudvarra, ahonnan 10 percen belül indult is a busz. Indulásnál még kényelmesen elfértünk a pár helyivel és a csomagjaikkal, de furcsa volt, hogy gyök kettővel megyünk, mikor egyértelműen nem olyan rossz a forgalom. Pár perc szötymörgés után rájöttünk, mért. Ahogy szépen, lassan döcögtünk az út szélén, egyszer csak bekopogott egy motoros. Az ajtó kinyílt, a motoros beadott egy kisebb csomagot, majd bezárult az ajtó és csorogtunk tovább gyök kettővel. A tranzakció közben sem a motoros, sem a busz nem állt meg. Ez a jelenet jó-párszor megismétlődött, csak hol gyalogosok, hol motorosok adtak föl csomagokat. Néha egy-egy utas is fölpattant (általában ilyenkor sem álltunk meg) és szépen megtelt a busz emberekkel és csomagokkal. Az, hogy ez a csomagküldő szolgálat hivatalosan működik-e, vagy csak így próbálnak a buszosok extra jövedelemre szert tenni, nem tudtuk eldönteni, de gyanús volt, hogy a legváratlanabb helyeken is megálltunk, akarom mondani lassítottunk. (Például a semmi közepén, egy híd alatt.) Ez így ment végig, minden lakott (és lakatlan) területen, de azért Hanoiból kiérve egy kicsit gyorsabban mentünk. Itt még megemlíteném, hogy a buszon több órán keresztül vietnami “mulatós-félét” mutattak a TV-ben. (Mondjuk jobb volt, mint a népzene, amit a reptéri buszon játszanak.)

A lényeg, hogy többórás buszozás után sikerült megérkeznünk Ha Longba. A buszról leszállva egy “idegenvezető” rögtön le is csapott ránk. Először azt hittük, taxis, de aztán kiderült, hogy ő csak a tolmács, aki segít leboltolni a taxissal az utat. Rövid alkudozás után (“40, 50. Same, same.” Nyilvánvalóan a “same, same” kifejezés itt egyenlő a jó üzlettel… ) sikerült megállapodnunk egy árban és hotelt is találtunk.

Miután lepakoltunk és szusszantunk pár percet, elindultunk, hogy hajót találjunk, ami kivisz minket az öbölbe. A hoteltulajdonos, egy kétes küllemű, rohadó fogú vietnami (hát istenem, a szájhigiénia nem olyan fontos) ajánlott nekünk egy csomagot, de úgy döntöttünk, teszünk egy sétát és átgondoljuk a dolgot.

Séta közben megállapítottuk, hogy a város dögunalom, és a hajózáson kívül gyakorlatilag nincs mit csinálni. Miután megérdeklődtük még pár helyen az árakat, úgy döntöttünk, hogy a hoteles pasi ajánlatát fogadjuk el. Itt egy kisebb alkudozás következett (én hagytam a férfiakat, hadd bonyolítsák le az üzletet) és végül sikerült megegyezni egy kedvező árban, ami a buszt is tartalmazta vissza Hanoiba.

Másnap hajnalban keltünk, hogy elérjük a buszt, ami levitt minket a kikötőbe. Itt természetesen várni kellett. Mert miért is tartanánk magunkat a menetrendhez? De végül sikerült feljutni a hajóra és elindultunk.

Ha Long öböl a mészkőszikláiról híres, így az első megállónk egy mészkőbarlangnál volt. Véleményem szerint, annyira nem volt nagy szám, de ezt is láttuk. Utána Elhaladtunk a híres “harcoló kakasok” mellett, ami megint csak nem értem, miért olyan nagy szám. Nem akarok negatívnak hatni, de összességében sokkal többet vártam az egésztől. Tény, hogy nagyon szépek a sziklák, de van egy sanda gyanúm, hogy ha kevésbé szervezett körülmények között fedezhetnénk fel az öblöt, sokkal érdekesebb dolgokat is láthatnánk.

A kakasok után megálltunk egy kikötőféleségben kajakozni. Mindketten megállapítottuk, hogy ez volt a kirándulás csúcspontja. Igaz, csak 30 percünk volt, azért így is sikerült egy kicsit élvezni a nyugalmat.

Kajakozás után megálltunk egy “halászfaluban”, ami konkrétan egy stéget jelentett. A stégen volt egy “medence” hálóval. A lakók itt tartják a különböző halakat és tengeri herkentyűket, amit később eladnak/megesznek. Miután visszaszálltunk a hajóra, rájöttünk, hogy a falu valószínűleg a stégek csoportját jelentette, de a leírás alapján valami jobbra számítottunk. Egy stégnél megállni 5 percre számomra nem egyenlő egy halászfalu meglátogatásával.

A “falu” után kaptunk ebédet. Ezt megpróbáltuk kihagyni a programból, de még előző nap rájöttünk, hogy a városban semmit nem lehet kapni, amit szendvics vagy egyéb normális ennivaló készítéséhez használhatnánk, így kénytelenek voltunk erre is befizetni.

Ebéd után megálltunk egy szigeten, ahol volt fürdésre alkalmas tengerpart, meg egy meredek, kanyargós lépcső, ami fölvezetett a hegy tetejére. Miután itt is csak 30 percünk volt, és törülközőt se vittünk, úgy döntöttünk, kihagyjuk a fürdést, és fölmásztunk a hegy tetejére. A kilátás nagyon szép volt, de a tömeg miatt elég nehéz volt élvezni. Viszonylag gyorsan le is jöttünk, már amennyire a tömeg engedte. Menet közben elkapott minket pár ázsiai fotózkodni, úgyhogy mire leértünk a hegyről, nem sok időnk maradt. Ami engem illet, gyorsan megáztattam a lábamat a tengerben, fotóztunk egy sort, majd vissza a hajóra.

A visszautat nagyjából végigaludtuk. Természetesen késve értünk vissza a kikötőbe, de még így is volt egy óránk a busz indulásáig, úgyhogy leültünk egy kávéra, majd szép lassan visszasétáltunk a hotelhez. A sofőr, vagy a hoteltulajdonos valószínűleg elszúrhatott valamit, mert a busz, mondanom sem kell, nem jött időben. Gyors telefonálgatás és fél órás késés után megérkezett a kisbusz, ami visszavitt minket a kikötőbe. Miután megálltunk, a sofőr kiszállt és közölte, hogy várjunk, majd felszívódott. Fél óra után már kezdtünk idegesek lenni, de miután gőzünk sem volt, hogy hova tűnt a pasi, nem sokat tehettünk. Mikor visszajött, közölte, hogy gyorsan szálljunk vissza a buszba, majd hipersebességgel, mindenféle járművet és gyalogost kikerülve elszáguldott velünk egy buszhoz, ami Hanoiba ment. Feltételezem, hogy miután az első buszt lekéstük, ezt is majdnem elszúrták, de a lényeg, hogy sikerült feljutnunk.

Újabb hosszas, megállókkal (vagy inkább lassításokkal) tarkított buszozás következett (ennyit arról, hogy nem áll meg a busz visszafelé), de végül sikerült visszajutnunk Hanoiba. A buszozás kapcsán még meg kell említenem, hogy egyszer megálltunk wczni. Ha eddig azt hittétek, hogy a lyuk-wcnél nincs rosszabb, akkor hadd mutassam be a fal menti “árkot”. Bár az árok enyhe túlzás, mert jó, ha 5 cm szintkülönbség volt a normál talaj és a pisielvezető-árok között. Mindez kicsempézve, hogy jobban fröccsenjen vissza a pisi. De nem ez az egyetlen “előnye” a pisilőároknak. Nőként kimondottan kellemes fölé guggolni. A feneked gyakorlatilag valami lehetetlen pózba kell kitolni, ha nem akarsz a földre pisilni, ami a csempén, mint említettem, nem kellemes. Mindegy, szerencsére volt nálunk egy csomag bébikendő, úgyhogy némileg sikerült sterilizálni magam az akció után.

Összességében, hála a társaságnak, jól éreztem magam, de az útikönyvekkel ellentétben én nem mondanám, hogy Ha Long öböl kihagyhatatlan élmény.

Vietnami nyelvlecke (vietnami szösszenetek)

Vietnami nyelvlecke (vietnami szösszenetek)

Épphogy visszajöttem a nyaralásból, és máris szereztem magamnak egy új elfoglaltságot. Mielőtt elmentem, jelentkeztem egy nyelviskolába, amit egy román pasi szervez a barátnőjével, aki vietnami. A módszerük elég kommunikáció központú, úgyhogy rögtön elnyerték a szimpátiámat.

Ma volt az első óra, ahol sikerült helyretenni pár dolgot, amit már nagyjából eddig is tudtunk, csak nem voltunk benne biztosak. Eddig négyen vagyunk a csoportban, egy Fülöp-szigeteki lány, egy angol pasi, Mariana, a mexikói barátnőm és én. A többiek már több mint egy éve itt vannak, de azt kell mondjam, nem igen tudnak többet nálunk. (Mariana egy nappal utánam érkezett, úgyhogy nagyjából azonos tapasztalattal rendelkezünk.)

Kezdésnek átvettünk pár alapkifejezést, amit már eddig is használtunk, csak nem voltunk biztosak a kiejtésben és írásban. Utána átvettük a bemutatkozást és a számokat, majd a különböző megszólításokat. Itt ugyanis attól függően, hogy ki hány éves, különbözően szólítják meg egymást. Pont emiatt, fontos tudni, hogy ki hány éves, és egyáltalán nem számít udvariatlanságnak, ha valaki megkérdezi.

Összességében úgy érzem, sokat lendített a tudásomon az óra, bár nem tudom eldönteni, hogy ment. Mikor a kiejtést gyakoroltuk, a tanár elég érdekes fejet vágott, mikor rám került a sor. Nem tudom, azért mert meg volt elégedve, vagy mert csak elment a kiejtésem. Mondjuk szerintem nem ment rosszabbul, mint a többieknek, úgyhogy remélem, az előbbi 😀

Következő óra hétfőn. Addig gyakorolom, amit tanultam.

U.I. Így, több mint egy év távlatából visszanézve, elmondhatom, hogy vietnami nyelvtanulásom nem volt túl sikeres. Elég sok időmet felemésztette, és hogy őszinte legyek, nem estem vele szerelembe (bár mint nyelv mániákus, érdekesnek találtam), úgyhogy föladtam. A piacon a nénikkel még így is egész jól el tudok kommunikálni, csak az a bökkenő, hogy többet értek, mint amennyire válaszolni tudok. Valószínűleg nagyon jól játszom a vietnamit, mert a nénik azt hiszik, hogy tök folyékonyan beszélek, és elkezdenek darálni. Én meg csak nézek… De arra ez is jó, hogy olcsóbban tudjak vásárolni 😉

Ma boldog motortulajdonos lettem (vietnami szösszenetek)

Ma boldog motortulajdonos lettem (vietnami szösszenetek)

Most, hogy beláthatatlan ideig (remélhetőleg csak pár hónap) itthon rekedtem, úgy döntöttem, hogy elindítok egy “throwback thursday” sorozatot, bejegyzésekkel a régi blogomról. Az első részben motoros pályafutásom kezdetéről olvashattok 🙂

Hát ez a nap is eljött! Ma hivatalosan is motortulajdonos lettem. Múlt hónapban kifizettem a nagyját, úgyhogy már csak 100 dollárt kellett letennem, hogy megkapjam a papírokat is. Wooohooo!!!! Még soha nem volt semmilyen jármű a nevemen, úgyhogy most tök menőnek érzem magam 😀

Igaz, hogy illegálisan vezetem, de ezzel kb minden külföldi így van.

A drágaságomról röviden: Honda wave, félautomata, ami annyit jelent, hogy csak két pedált kell nyomogatnom, hogy sebességet váltsak, úgyhogy ideális az olyan kezdőknek, mint én. Teljesítményről, meg hasonlókról ne is kérdezzetek, annyira még nem álltam rá a témára 😀 Egyébként nem hiszem, hogy túl sok izgalmat váltana ki otthon, de a hanoibeli közlekedésre tökéletes.

És akárhogy is nézzük – Ez az első motorom!!!!

motor12014.11.12

Út(i) kalauz, avagy túlélni Hanoiban a közlekedést

Út(i) kalauz, avagy túlélni Hanoiban a közlekedést

Hanoiban a közlekedés, minden túlzás nélkül, felér egy túlélőtúrával. Naponta átlagosan 60 halálos baleset történik (már ha helyesek a forrásaim), ami, ha figyelembe vesszük, hogyan vezetnek a vietnamiak, nem is csoda. Még a legkedvesebb, legintelligensebb emberből is, amint valamiféle járművet érez maga alatt, elszáll minden értelem, és megy mint a vaklégy, nem törődve a fizika szabályaival, vagy az alapvető udvariassággal.

De miért is olyan szörnyű sofőrök a vietnamiak?
Kezdjük ott, hogy nagyon sok embernek nincsen jogosítvány, és ha van is, állítólag nem a forgalomban tanúsított kiváló vezetői képességeire kapja, hanem pénzért. Így az átlag vietnaminak fogalma sincs az alapvető közlekedési szabályokról.

Hogyan lehet ebben a káoszban mégis túlélni? Először is, tisztában kell lenni néhány alapszabállyal, és nem árt, ha ismeri az ember a leggyakrabban elkövetett vezetési hibákat.

Kezdjük a gyalogos közlekedéssel, mivel a Hanoiba érkezők először ezzel a problémával fognak szembesülni. Itt nagyjából senki nem gyalogol. Sokan még a kutyát is motorral sétáltatják, és amúgy sincs hely a két lábon történő közlekedésre, mert a járdák nagy részét elfoglalják a parkoló, esetleg mozgó járművek. Ha mégis sétára kényszerülnénk, előbb utóbb át kell majd kelnünk az úton, ami tekintve, hogy a forgalom itt soha nem áll meg, nem is olyan egyszerű feladat

A legjobb taktika, ha határozottan, de nem túl gyorsan mozgunk, és bízunk benne, hogy a motorosok kikerülnek majd. Sokan hisznek a kéz oldalra történő lengetésében, ami egyfajta védőpajzsot generál, de én azért nem bíznám erre a technikára az életem. Mielőtt nekivágnánk, nem árt tudni, hogy itt egyáltalán nem udvariasak az emberek (már ha közlekedésről van szó), úgyhogy ha egy villogó autó közeledik felénk, még véletlenül se tévesszük össze valamiféle előzékeny gesztussal, ugyanis itt ez nagyjából úgy fordítható le, hogy “Takarodj az utamból, ha nem akarsz kilapulni!”. A kocsikkal egyébként sem árt vigyázni. Minél nagyobb (márpedig Vietnamban a méret a lényeg), annál agresszívebb. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb sofőr nem érti a különbséget a motor és az autó között, és még a legnagyobb hodállyal is úgy próbál közlekedni, mintha motoron ülne. Egy kétsávos úton gyakran négy autó is bepréselődik egymás mellé, így blokkolva az utat a motorosok előtt.

Bár egyre többen megengedhetik maguknak az autót, a legtöbben még mindig motorral járnak, és mivel a tömegközlekedés nem túl jó, gyakran az egész család egy motorra préselődik föl. Sőt,  sokszor még a költözést is ezzel oldják meg, így teljesen normális és mindennapi, ha kanapékat, óriási üveglapokat, cserepes fákat, félbevágott disznót (szigorúan csomagolás nélkül), vagy esetleg sült kutyát látunk egy motoron egyensúlyozva. Itt gyakorlatilag minden és mindenki szállítható két keréken.  Ezekkel a felpakolt járművekkel nem árt óvatosnak lenni, mert a sofőrök gyakran nem mérik föl a csomagjuk méretét, és olyan helyekre is bevágnak, ahol nem férnek el.

Egy másik veszélyforrás a telefonálók. Ho Chi Minh Városban (régi nevén Saigon), a sok utcai rablásnak köszönhetően ez nem nagyon fordul elő, de itt mindenkinek nagyon fontos, hogy motorozás közben ellenőrizze a facebookját. A telefonozókon kívül az üveges tekintetű sofőrökkel sem árt óvatosnak lenni, ugyanis ők lélekben biztos, hogy nem motoron ülnek.

Az amúgy is tragikus helyzeten az időjárás sem segít. Hanoiban vagy megsülsz, vagy szétfagysz, és az eső is elég gyakori. Mivel itt nagy divat a fehér bőr, ha süt a nap, a nők beburkolódznak. De nem akárhogyan! Az egész testüket befedik napkabáttal, és gyakran csak egy kis lyukat hagynak a szemüknek. Nem kell zseninek lenni, hogy felmérje az ember, mennyit látnak (vagy inkább nem látnak) ezek a motorosok a körülöttük zajló forgalomból. De mindent a szépségért! Ha esik az eső, ugyanez játszódik le, csak esőkabátokkal.

Ha ez nem lenne elég, most következnek az igazán sokkoló, és józan ésszel felfoghatatlan jelenségek. Kezdjük a kanyarodással. Ha egy vietnami egy kétirányú úton vezet, és teszem azt az út jobb oldaláról balra szeretne kanyarodni, akkor valószínűleg ki fog menni az út jobb szélére, és irányjelzőzés nélkül balra fog fordulni, bele a többi járműbe. Ha irányjelzőzik is, elképzelhető, hogy rossz irányba fog, bár ez inkább T-elágazásoknál jellemző. A kanyarodás technikai részével is vannak bajok, úgyhogy ha valaki kis helyen szeretne megfordulni, szinte biztos hogy a lehető legkisebb ívben fog próbálkozni. Ezzel néha még egy háromsávos utat is képesek keresztben elfoglalni.

A másik kedvencem a forgalommal szembeni vezetés. Ez itt mindennapi jelenség, és két különösen szörnyű formája van. Az egyik amikor egy önjelölt alfa hím (általában a legnyüzügébb fiúcska, narancssárgára szőkített hajjal, hátul egy vagy több, erősen sminkelt lánykával) teljes sebességgel száguld a tömeggel szemben. Néha, hogy a feltűnést fokozza, rátapad a dudára is, amit egyébként mindenki előszeretettel nyom, okkal-ok nélkül. Az alfa hím mellett van a szimplán idióta. (Elnézést a kifejezésért, de erre nincs más szó.)Szemben megy a forgalommal, általában nem is lassan, és nem előre néz, hanem hátra. Mert a többi ember is, akik mellékesen jó irányba mennek, arrafelé néz. Aztán csodálkozik, ha nekimennek.

A balesetekkel egyébként külföldiként nem árt körültekintőnek lenni. Ha valaki beléd ment, még akkor is, ha nem te vagy a hibás, az a legjobb, ha minél gyorsabban elhúzod a csíkot. Már ha fel tudsz állni. Itt mindig a gyengébb a hibás. Márpedig ha külföldi vagy, akkor gazdag is, és sokan a közellenséget látják benned. Ha bajba kerültél, te vagy a hibás, és neked kell fizetni. . Megtörtént eset, hogy egy külföldi motoros taxin ült, amikor egy szabálysértő beléjük hajtott. Természetesen a külföldi volt a hibás. Egy egész csapat vietnami gyűlt köré, hogy pénzt húzzanak ki belőle, mire a sofőr úgy döntött, hogy jobb elhúzni, mielőtt meglincselik őket. Szerencsére az ilyen eset azért nem gyakori, de nem árt róla tudni, amikor igazságot szeretnénk szolgáltatni, vagy esetleg szeretnénk segíteni valakinek, aki balesetet szenvedett. Külföldiként nem érdemes ilyen helyzetekbe bonyolódni.

Az utolsó dolog, amit még meg kell említenem, az a jelzőlámpák szabad értelmezése. Nagy elágazásoknál még csak-csak figyelembe veszik, de kisebb kereszteződésekben nem igazán számít, hogy piros-e a lámpa. A vietnamiak egyébként sem a türelmükről híresek, úgyhogy itt sem fognak várni. Ha azt hinnéd, hogy zöld a lámpa, és mehetsz, akkor is érdemes lelassítani, és minden irányba körülnézni, mert soha nem lehet tudni, ki fog bevágni eléd a semmiből.

Még sokáig mesélhetnék, de nem akarok senkit sem elriasztani a hanoibeli közlekedéstől. Bár gyakran idegbajt kapok, és van pár józan ésszel felfoghatatlan dolog, alapvetően élvezem a motorozást. Főleg este, amikor kihalt a város, és csak az enyém az út. Arról nem is beszélve, hogy elég hetente egyszer, körülbelül 500 forintnak megfelelő összegért megtankolnom. Ha másért nem is, ezért érdemes Hanoiban motorra szállni.