Hanoiban a közlekedés, minden túlzás nélkül, felér egy túlélőtúrával. Naponta átlagosan 60 halálos baleset történik (már ha helyesek a forrásaim), ami, ha figyelembe vesszük, hogyan vezetnek a vietnamiak, nem is csoda. Még a legkedvesebb, legintelligensebb emberből is, amint valamiféle járművet érez maga alatt, elszáll minden értelem, és megy mint a vaklégy, nem törődve a fizika szabályaival, vagy az alapvető udvariassággal.

De miért is olyan szörnyű sofőrök a vietnamiak?
Kezdjük ott, hogy nagyon sok embernek nincsen jogosítvány, és ha van is, állítólag nem a forgalomban tanúsított kiváló vezetői képességeire kapja, hanem pénzért. Így az átlag vietnaminak fogalma sincs az alapvető közlekedési szabályokról.

Hogyan lehet ebben a káoszban mégis túlélni? Először is, tisztában kell lenni néhány alapszabállyal, és nem árt, ha ismeri az ember a leggyakrabban elkövetett vezetési hibákat.

Kezdjük a gyalogos közlekedéssel, mivel a Hanoiba érkezők először ezzel a problémával fognak szembesülni. Itt nagyjából senki nem gyalogol. Sokan még a kutyát is motorral sétáltatják, és amúgy sincs hely a két lábon történő közlekedésre, mert a járdák nagy részét elfoglalják a parkoló, esetleg mozgó járművek. Ha mégis sétára kényszerülnénk, előbb utóbb át kell majd kelnünk az úton, ami tekintve, hogy a forgalom itt soha nem áll meg, nem is olyan egyszerű feladat

A legjobb taktika, ha határozottan, de nem túl gyorsan mozgunk, és bízunk benne, hogy a motorosok kikerülnek majd. Sokan hisznek a kéz oldalra történő lengetésében, ami egyfajta védőpajzsot generál, de én azért nem bíznám erre a technikára az életem. Mielőtt nekivágnánk, nem árt tudni, hogy itt egyáltalán nem udvariasak az emberek (már ha közlekedésről van szó), úgyhogy ha egy villogó autó közeledik felénk, még véletlenül se tévesszük össze valamiféle előzékeny gesztussal, ugyanis itt ez nagyjából úgy fordítható le, hogy “Takarodj az utamból, ha nem akarsz kilapulni!”. A kocsikkal egyébként sem árt vigyázni. Minél nagyobb (márpedig Vietnamban a méret a lényeg), annál agresszívebb. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb sofőr nem érti a különbséget a motor és az autó között, és még a legnagyobb hodállyal is úgy próbál közlekedni, mintha motoron ülne. Egy kétsávos úton gyakran négy autó is bepréselődik egymás mellé, így blokkolva az utat a motorosok előtt.

Bár egyre többen megengedhetik maguknak az autót, a legtöbben még mindig motorral járnak, és mivel a tömegközlekedés nem túl jó, gyakran az egész család egy motorra préselődik föl. Sőt,  sokszor még a költözést is ezzel oldják meg, így teljesen normális és mindennapi, ha kanapékat, óriási üveglapokat, cserepes fákat, félbevágott disznót (szigorúan csomagolás nélkül), vagy esetleg sült kutyát látunk egy motoron egyensúlyozva. Itt gyakorlatilag minden és mindenki szállítható két keréken.  Ezekkel a felpakolt járművekkel nem árt óvatosnak lenni, mert a sofőrök gyakran nem mérik föl a csomagjuk méretét, és olyan helyekre is bevágnak, ahol nem férnek el.

Egy másik veszélyforrás a telefonálók. Ho Chi Minh Városban (régi nevén Saigon), a sok utcai rablásnak köszönhetően ez nem nagyon fordul elő, de itt mindenkinek nagyon fontos, hogy motorozás közben ellenőrizze a facebookját. A telefonozókon kívül az üveges tekintetű sofőrökkel sem árt óvatosnak lenni, ugyanis ők lélekben biztos, hogy nem motoron ülnek.

Az amúgy is tragikus helyzeten az időjárás sem segít. Hanoiban vagy megsülsz, vagy szétfagysz, és az eső is elég gyakori. Mivel itt nagy divat a fehér bőr, ha süt a nap, a nők beburkolódznak. De nem akárhogyan! Az egész testüket befedik napkabáttal, és gyakran csak egy kis lyukat hagynak a szemüknek. Nem kell zseninek lenni, hogy felmérje az ember, mennyit látnak (vagy inkább nem látnak) ezek a motorosok a körülöttük zajló forgalomból. De mindent a szépségért! Ha esik az eső, ugyanez játszódik le, csak esőkabátokkal.

Ha ez nem lenne elég, most következnek az igazán sokkoló, és józan ésszel felfoghatatlan jelenségek. Kezdjük a kanyarodással. Ha egy vietnami egy kétirányú úton vezet, és teszem azt az út jobb oldaláról balra szeretne kanyarodni, akkor valószínűleg ki fog menni az út jobb szélére, és irányjelzőzés nélkül balra fog fordulni, bele a többi járműbe. Ha irányjelzőzik is, elképzelhető, hogy rossz irányba fog, bár ez inkább T-elágazásoknál jellemző. A kanyarodás technikai részével is vannak bajok, úgyhogy ha valaki kis helyen szeretne megfordulni, szinte biztos hogy a lehető legkisebb ívben fog próbálkozni. Ezzel néha még egy háromsávos utat is képesek keresztben elfoglalni.

A másik kedvencem a forgalommal szembeni vezetés. Ez itt mindennapi jelenség, és két különösen szörnyű formája van. Az egyik amikor egy önjelölt alfa hím (általában a legnyüzügébb fiúcska, narancssárgára szőkített hajjal, hátul egy vagy több, erősen sminkelt lánykával) teljes sebességgel száguld a tömeggel szemben. Néha, hogy a feltűnést fokozza, rátapad a dudára is, amit egyébként mindenki előszeretettel nyom, okkal-ok nélkül. Az alfa hím mellett van a szimplán idióta. (Elnézést a kifejezésért, de erre nincs más szó.)Szemben megy a forgalommal, általában nem is lassan, és nem előre néz, hanem hátra. Mert a többi ember is, akik mellékesen jó irányba mennek, arrafelé néz. Aztán csodálkozik, ha nekimennek.

A balesetekkel egyébként külföldiként nem árt körültekintőnek lenni. Ha valaki beléd ment, még akkor is, ha nem te vagy a hibás, az a legjobb, ha minél gyorsabban elhúzod a csíkot. Már ha fel tudsz állni. Itt mindig a gyengébb a hibás. Márpedig ha külföldi vagy, akkor gazdag is, és sokan a közellenséget látják benned. Ha bajba kerültél, te vagy a hibás, és neked kell fizetni. . Megtörtént eset, hogy egy külföldi motoros taxin ült, amikor egy szabálysértő beléjük hajtott. Természetesen a külföldi volt a hibás. Egy egész csapat vietnami gyűlt köré, hogy pénzt húzzanak ki belőle, mire a sofőr úgy döntött, hogy jobb elhúzni, mielőtt meglincselik őket. Szerencsére az ilyen eset azért nem gyakori, de nem árt róla tudni, amikor igazságot szeretnénk szolgáltatni, vagy esetleg szeretnénk segíteni valakinek, aki balesetet szenvedett. Külföldiként nem érdemes ilyen helyzetekbe bonyolódni.

Az utolsó dolog, amit még meg kell említenem, az a jelzőlámpák szabad értelmezése. Nagy elágazásoknál még csak-csak figyelembe veszik, de kisebb kereszteződésekben nem igazán számít, hogy piros-e a lámpa. A vietnamiak egyébként sem a türelmükről híresek, úgyhogy itt sem fognak várni. Ha azt hinnéd, hogy zöld a lámpa, és mehetsz, akkor is érdemes lelassítani, és minden irányba körülnézni, mert soha nem lehet tudni, ki fog bevágni eléd a semmiből.

Még sokáig mesélhetnék, de nem akarok senkit sem elriasztani a hanoibeli közlekedéstől. Bár gyakran idegbajt kapok, és van pár józan ésszel felfoghatatlan dolog, alapvetően élvezem a motorozást. Főleg este, amikor kihalt a város, és csak az enyém az út. Arról nem is beszélve, hogy elég hetente egyszer, körülbelül 500 forintnak megfelelő összegért megtankolnom. Ha másért nem is, ezért érdemes Hanoiban motorra szállni.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s