A jóga hatalmas népszerűségnek örvend Nyugaton, és hazánkba is egyre inkább kezd bekúszni a trend. Szines-feszülős nadrágokkal, és nyaktekerő pózokkal. De mennyi köze van ennek a hagyományos, indiai jógához? És mi nyugatiak mennyit vettünk, veszünk át ebből? Jógaoktató kurzusok, és pihentető elvonulások hada hirdeti magát az interneten, így nem volt könnyű dolgom, mikor iskolát választottam, Indiában azonban megtaláltam, amit kerestem. Az egy hónap alatt nemcsak az ászana gyakorlásban lettem jobb, de lelkileg is rengeteget kaptam a képzéstől, és bepillantást nyertem a jóga legtisztább formájába.

A tanfolyam kiválasztása először hatalmas fejtörést okozott. Az internet tele van mindenféle luxus jóganyaralással, amit egyrészt túl drágának találtam, másrészt én a jóga igazi formáját szerettem volna megtapasztalni, nem egy elüzletiesített, nyugati valamit. Végül az egyik ismerősöm ajánlotta a Rishikul yogshalat, egyikét a számos Rishikeshben található jógaiskoláknak. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg, mikor befizettem a 200 órás tanárképzésükre.

Mielőtt elindultam Indiába, fogalmam sem volt, hogy mit várjak az országtól, vagy a tanfolyamtól. Mindenki más és más információval bombázott (persze olyanok, akik még sosem voltak Indiában), ám egyikük sem közelítette meg a valóságot. Kezdjük a “meg fognak erőszakolni” vészkiáltásokkal, amik azért nem teljesen alaptalanok, de erősen túlzóak. Indiában nem könnyű nőnek lenni. Főleg indiai nőnek nem. Mi külföldiek némileg jobb helyzetben vagyunk, és ha betartunk pár ésszerű szabályt, könnyen elkerülhetjük a bajt. Rengeteg lánnyal találkoztam, akik egyedül utaznak, és mindegyikük biztonságban érezte magát. Ha azonban valaki így is aggódna egyedül belevágni, megnyugtatom, hogy Rishikes kimondottan biztonságos, ráadásul a jógaiskolákban van lehetőség a reptéri transzport megszervezésére.

Én is az iskola sofőrjét vettem igénybe, aki a reptérről egyenesen Rishikeshbe vitt. Az út körülbelül 6 óra, amit sikerült úgy-ahogy végigaludnom. Hajnali 4körül érkeztem Rishikeshbe, ahol motorral vittek tovább az iskolához. Mint később megtudtam, az autóutat éjszakára lezárják a tigrisek miatt, így csak két keréken tudtuk megközelíteni a szállásomat, ami bár nem nevezném luxuskategóriásnak, kimondottan kényelmes volt.

Másnap délelőtt volt egy kis időnk körülnézni a környéken, mielőtt egy tűzceremóniának nevezett ünnepséggel megnyitottuk a tanfolyamot. Így a következő napon már egy hindu pap áldásával kezdhettük meg a gyakorlást, amire szükségünk is volt, ugyanis a képzés végig nagyon intenzív volt. Reggel 5:30kor kezdtünk, teával, majd 5:45-től hatha jógát gyakoroltunk. Ezt követte a pránajáma, amit egy ősz, szakállas indiai bölcs  tartott, aki egy felhőn lebegve érkezett az osztályba. Na jó, igazából motoron, de a felhő kevésbé lett volna meglepő. Pranajiből ugyanis valami hatalmas, nyugodt erő árad, és egy szót se kell szólnod, hogy tudja, hogy érzed magad. Már az első gyakorlat után sikerült meditatív állapotba kerülnöm, ami azelőtt sohasem ment.

Pránajáma után következett a jól megérdemelt reggeli, majd rövid pihenő után folytatódtak az órák. Az első héten oktatáselméletet és mantrázást tanultunk, majd áttértünk az ászanák kiigazítására és az anatómiára. Habár ez utóbbira nyugaton nagyon nagy figyelmet fordítanak, mégis egyre több a jógasérülés. Éppen ezért, mi az anatómiát kicsit más szögből közelítettük meg, és sokat kísérleteztünk a saját testünkkel is. Az ászanák helyes beállításánál pedig mind magunkon, mind másokon rengeteget gyakoroltunk.

Délben, miután megebédeltünk, kaptunk egy kis szünetet, amit pihenéssel és tanulással töltöttünk. Ezt követte a jógafilozófia, ami nagyjából megegyezett egy altatóval. A tanár hangja és stílusa ugyanis tökéletes lett volna estimese olvasáshoz. Ezt tetézte a hőség, és az ebéd utáni általános fáradtság, ám ha megerőltette magát az ember, rengeteget lehetett tanulni a jóga elméleti hátteréről. A tanfolyam végére különösen megszerettem ezeket az órákat.

Az altató jógafilozófia után ashtanga jógát gyakoroltunk, ami kétség kívül a képzés legkeményebb részét képezte. Prashantji, a tanár az első órán öt perc alatt kifullasztotta az osztályt, ezzel üdvözölve minket. És bár végig kemények voltak az órák, mindenki imádta őket. Sehol nem tanultam ennyit a pózok helyes kivitelezéséről, ráadásul végig jól szórakoztam, ugyanis Prashatntji a szigor mellett a humorról sem felejtkezett meg. Arról nem is beszélve, hogy szinte elég volt a kisujjával megérintenie, és varázslatos módon máris sikerült tökéletesen kiviteleznem egy korábban lehetetlennek ítélt pózt.

Ashtanga után némileg megtörve, de tele energiával vágtunk neki a meditálásnak. A tanár Deepaji, az egyetlen női oktató, aki mindenki számára példakép lehet. Az indiai konvenciókkal szembemenve először sikeres karriert épített, majd mindezt föladta, hogy boldogságot és szeretetet terjesszen a világban (hogy őt idézzem). Korábban bárhogy is próbáltam meditálni, az agyam mint valami pajkos kölyökmajom ugrált össze-vissza, és nem tudtam neki megálljt parancsolni. A pránajáma gyakorlatok és Deepaji vezetése azonban sikeresen lecsillapította az elmém, és puff… egyszer csak megtörtént a meditáció. A jóganidrán keresztül a mantrameditáción át a tratakig (egy pontba, pl. gyertya lángjába nézés) szinte mindenféle meditációt kipróbáltunk.

A szoros napirend mellett eléggé elfáradtunk, ezért vacsora után mindenki igyekezett korán lefeküdni, de még így is kimerítő volt a program. Heti másfél szabadnapot kaptunk. Szerdán délelőtt mindig volt valami program. Voltunk raftingolni a Gangeszen, meglátogattuk Muni Baba barlangját, ahol egy szent emberrel találkoztunk, voltunk Shakti egyik templomában napfelkeltét nézni, és jógáztunk a Gangesz parton. Vasárnap volt az egyetlen teljes szabadnap, amit valamelyik kávézóban vagy étteremben tanulással és pihenéssel töltöttünk. Mivel az idő meleg volt és száraz, tökéletes volt a Gangeszban való fürdőzésre is, ami a hegyekben még elég tiszta, és senkinek nem kell aggódnia, hogy kinő a harmadik karja a vízben található szennyeződéstől.

És hogy mennyiben tért el a tanfolyam egy itthonitól? Erre nehéz válaszolni, hiszen Magyarországon is hatalmas a választék, és természetesen itt is vannak nagyon jó oktatók és iskolák, ahogy vannak kevésbé jók is. Összességében talán az a legnagyobb különbség, hogy míg otthon több hónapig, a mindennapokba beépítve tanul az ember, Indiában módom volt egy hónapig csak a jógára koncentrálni, és elvonulni kicsit az élet zajától. Emellett a jóga spirituális oldalát is jobban megtapasztaltam, és napi szinten gyakoroltam. Egy többhónapos tanfolyamnál nem kivitelezhető, hogy az ember hajnalban keljen, hogy a legmegfelelőbb időpontban gyakorolja a pránajámat, vagy hogy speciális étrend mellett eddzen. És persze a Gangeszhez sem olyan könnyű leruccanni, hogy megnézzen egy Ganga artit, vagy tehenekkel sétáljon az utcán.

Bár sosem kételkedtem a döntésemben, mielőtt nekivágtam Indiának és a képzésnek, nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltoztat ez az élmény. Rengeteget erősödtem fizikailag, de ami igazán megváltozott az a dolgokhoz való hozzáállásom. Nem tudom leírni azt a hatalmas szeretetet, amit meditáció után éreztem. Azt sem, hogyan és miért lettem türelmesebb és elfogadóbb, és miért értékelem jobban a jelent. Ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia. Én csak annyit mondhatok, megéri. Minden egyes dollárt, minden fáradtságot, a szigorú napirendet… Mindent!

Ha érdekel a jógaoktató képzés, kattints ide

 

 

 

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s